Az első világháború után az anyanyelvi felekezeti iskolák mellett az állami és mesteriskolák is működtek, ahol románul vagy magyarul esetleg német nyelven folyt az oktatás. A falusi iskolák sokszor egyházi épületekben kaptak helyet. Itt az óvodás korú gyermekek és a más-más korú kisiskolások többnyire ugyanazon tantermen osztozkodtak. A tanító „párhuzamosan” foglalkozott velük. A nebulók nem hordtak egyenruhát, mindennapi viseletre szánt paraszti ruhákban koptatták a padokat.
Tanszereik a következők voltak: palatábla: kb. 18×25 cm méretű, fakeretes, egyik oldalán íráshoz meghúzott vörös vonalakkal, a másikon ugyanolyan színű kockázattal a számoláshoz; palavessző: ceruza-hosszúságú rúd, amellyel fehér csíkokat húzhattak a táblára. Az elemibe járóknak 3 tankönyvük volt: olvasás, számtan, katekizmus. Ezeket háziszőttes tarisznyában hordták az iskolába, azokon a napokon, amikor a szülőknek éppen nem volt szüksége munkás kézre a gazdaságban.
A középiskolás tananyag az illető tanintézmény profiljától függött. Román, magyar, német, latin nyelvoktatás mellett általában vallást, történelmet, földrajzot, valamint matematikát, fizikát, kémiát és természetismeretet tanítottak. Az iskolai fegyelem szigorú volt. A kihágók kemény büntetést kaptak – esetenként 6-8 vesszőcsapást, 12 ostorütést, olykor egyenesen a zárkába kerültek!
SZATMÁRI OKTATÁS A MÚLT SZÁZADBAN
Az egységes román nemzeti állam létrehozásának következményei, a Szatmár megyei román tannyelvű oktatás hangsúlyos fejlesztésében is megnyilvánultak. Mindez párosulva a társadalmi igények fejlődésével, a megye tanügyi hálózatának nagyarányú bővülését hozta. A román és magyar iskolák mellett működtek az újraalakult német iskolák is: 1920–1936 között Krasznabélteken, Erdődön, Nagymajtényban, Csomaközön, Kálmándon, Alsóhomoródon, Színfaluban.
Szatmárnémetiben 10 középiskola működött, 3 fiú- és 7 leányiskola, azaz 2 kereskedelmi, 2 ipari, 3 elméleti, 2 gimnázium és 1 tanítóképző. Nagykárolyban német líceum működött. Az első szatmárnémeti román nyelvű középiskola a Mihai Eminescu Líceum volt, amely az egykori Római Katolikus Királyi Gimnázium helyére került. Az első tanévnyitót 1919. október 5-én tartották.
1921–1940 között 124 óvodát és elemi iskolát létesítettek. Így az említett két időpont között 27.453-ról 53.092-re emelkedett a beiskolázottak száma. Ennek ellenére 1938-ban a megye 309.105 lakosából 26.451 továbbra is írástudatlan maradt.
A bécsi döntést követő években a román oktatást csaknem teljes egészében felszámolták és nagyszámú fiatal arra kényszerült, hogy Romániába menekülve folytassa tanulmányait.
1945 után országos szintű beiskolázási kampány kezdődött. Az 1948-as tanügyi reform eredményeképpen jelentősen növekedett a tanintézmények száma és sokat javult ezek felszereltsége is. A kommunista párt felfogásában a tanügy „az új ember” megformálásának kitűntetett területévé vált. A tanulólétszám megyénkben is rohamosan nőni kezdett: 1968-ban 82.532, 1975-ben 98.997, 1980-ban pedig 106.864 volt a tanulók létszáma.
Az 1979-1980-as tanév során a Szatmár megyében 600 tanintézet működött: 12 ipari líceum, 3 ipari-mezőgazdasági líceum, 1-1 matematika-fizika, közgazdasági és közigazgatási, bölcsészeti, pedagógiai, egészségügyi líceum, 133 általános iskola magyar tagozattal, 10 általános és középiskola német tagozattal, 175 óvoda magyar tagozattal, 11 óvoda német tagozattal, 1 magyar tannyelvű líceum, 1 német tannyelvű tagozat a nagykárolyi Ipari Líceum keretén belül. 1972-ben a kolozsvári Politechnikai Intézet fiókjaként működő almérnöki tagozatot hoztak létre Szatmárnémetiben.