A 18. század elején pusztító árvizek, aszályok, járványok, a jobbágyok szökései a földbirtokokról, a törökellenes háborúk, valamint II. Rákóczi Ferenc a Habsburgok ellen viselt szabadságharca a megye lakosságának nagyméretű gyérülését okozták. A munkáskéz elvesztése szükségessé tette az újranépesítést. E folyamatban a főszerepet a jó gazdákként és tehetséges mesteremberekként ismert svábok, 1712-től kezdődő betelepítése játszotta.
A betelepülő svábok figyelemre méltó mezőgazdasági újításának számított, hogy a kettős vetésforgóról a hármasra tértek át. Ezt rövidesen Szatmár más etnikumai is átvették. A falusi gazdálkodás fejlődése mellett, amelyet a növénytermesztés és az állattenyésztés uralt, a német építkezési hagyományok érvényesítése jelentősen ösztönözte az épület-tipológia és a gazdaság-szervezés átalakulását, teljesítményelvű átszervezését.
A gazdaságok legfontosabb épülete a csűr volt. Az udvar széltében elhelyezett, hatalmas méretű épület, magas, impozáns, faragott motívumokkal díszített deszkakapujával tűnt ki. Legjellegzetesebbek a román-lakta vidékek csűrkapui. A svábok házai, az ún. hosszú házak jól tükrözték gazdálkodási módjuk sajátos etnikai jellegét.