A RÓMAI KATOLIKUS EGYHÁZ SZATMÁRBAN
A reformáció évszázada után a katolikus egyház a jezsuita rend révén jelenik meg újra Szatmárban. II. Ferdinánd 1636-os meghatalmazásának megfelelően a jezsuita szerzetesek nem csupán a várvédők lelki gondozását látják el, hanem fenntartanak egy iskolát is. A nemesi családok rekatolizálása folytán a katolikus hívek száma növekszik, de nagyobb növekedést a svábok 18. századi betelepítése hoz. Mégis, a 19. század elején, mindössze 25-re rúg a vármegyei plébániák száma.
Az 1804-es év fordulópontot jelent a megyei katolikusság életében. Az egri egyházmegyéből két új püspökséget alapítanak, egyiket Szatmárnémeti székhellyel. Az új egyházmegye Szatmár, Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung vármegyéket foglalta magába. Az esemény jótéteményeit a katolikusokon kívül az egész lakosság élvezhette. A püspökség nemcsak lelki szerepet játszott, hanem jelentős művelődési és oktatási szerepet is vállalt, sokféle segélyező tevékenységet fogott össze.
A Székesegyház, akár a Püspöki Palota, máig Szatmárnémeti városképének meghatározó épületei. Számos püspök, így Hám János, Meszlényi Gyula, vagy a mártíromságot is vállaló Scheffler János működése ma is elevenen él a szatmáriak emlékezetében.
A szatmárnémeti jezsuita iskola hagyományainak folytatásaképpen újraindult a katolikus felekezeti általános- és középiskolai oktatás, s a püspökség mellett létrehoztak egy teológiai szemináriumot is. 1847-től felekezeti tanítóképzőt működtettek. Nagykároly továbbra is megőrizte második helyét a vármegye katolikus életében. Ott 1725-től működött a piarista rend általános iskolája. Az egyházi iskolák, hála az alapítványi és ösztöndíjrendszernek, kitárták kapuikat a legszegényebbek előtt is. Hám János adományaiból öregotthont alapítottak, később árvaházzal, ispotállyal bővítették.
AZ ORTODOXIA SZATMÁRBAN
A bizánci rítusú kereszténység emberemlékezet óta jelen van Szatmárban. Noha az ellenreformáció idején visszaszorult, soha nem tűnt el egészen. Jelenlétét bizonyítják a Moldvából és Havasalföldről érkező felekezeti kiadványok, amelyek még a balázsfalvi nyomda felállítása után is rendre kimutathatóak. Sok szatmári papot szentelt fel ortodox püspök, csak 1751-ben nem kevesebb, mint 26-ot. Említendő Sofronie szerzetes mozgalma, melynek során a munkácsi görög katolikus püspök és a Szatmár megyei főispán együttes erejére volt szükség ahhoz, hogy az uniót fenyegető, az ortodoxiához való visszatérést szorgalmazó eszméket semlegesítsék.
GÖRÖG KATOLICIZMUS SZATMÁRBAN
A Szatmár megyei románság több lépésben tért át a görög katolikus vallásra. A kezdetet az 1656-os ungvári zsinat képezte, a befejezést pedig az 1690-es szatmári zsinat, melynek során 60 térségbeli pap „igazolta, hogy egyesült” a munkácsi püspök jogara alatt.
Az erőteljes hatósági támogatás következtében a görög katolikusság látványosan fejlődött: 1786-ban a megye 148.573 lakosából 74.102 volt görög katolikus, 20.108 római katolikus, 54.133 kálvinista református, 225 evangélikus és csupán 5 vallotta magát ortodoxnak. Az első világháború előestéjén 396.508 lakosa volt Szatmár vármegyének, ebből 168.870 volt görög katolikus felekezetű (közülük csaknem 30.000 magyar ajkú). 1930-ban a megye lakosságának 58 százalékát tették ki a görög katolikusok.
A legjelentősebb felekezeti személyiségek közé tartozott Mihai Pavel püspök, illetve olyan papok és oktatók, mint dr. Vasile Lucaciu, Petru Bran, Iustin Popfiu, Ioan Silviu Sălăgeanu, dr. Augustin Lauran, dr. Aloisie Tăutu és mások.
PROTESTANTIZMUS SZATMÁRBAN
A reformáció tanai már 1530-tól igen gyorsan terjedtek a szatmári tájakon. Magyarország első országos református zsinatát Erdődön tartották 1545-ben, egy másik zsinatra pedig Szatmárnémetiben került sor 1646-ban. A szatmári református közösségekből származott Sylveszter János, az első magyar nyelvtankönyv szerkesztője és az Új Testamentum fordítója. Károli Gáspár 1590-ben jelentkezett teljes Biblia-fordításával, amivel a magyar irodalmi nyelv megalapozójává vált. A felekezet számos iskolát tartott fenn, a leghíresebb közülük az 1568-ban alapított szatmári református kollégium. A köznevelési feladatok mellett jelentős kultúra fenntartó szerepet vállalt a református egyház, ugyanakkor szociális támogatásokat nyújtott, öregotthonokat és árvaházakat tartott fenn. A 16–17. század során mindvégig többségi felekezet, számaránya később fokozatosan csökkent, főként az ellenreformáció térnyerése miatt. Mégis, mindmáig Szatmár magyar ajkú lakosságának többségi felekezete.
A SZATMÁRNÉMETI ZSIDÓSÁG
A szatmárnémeti zsidóság, egészen a holokausztig, a Kárpát-medence egyik jelentős izraelita közössége volt. Az első zsinagógát 1852–1858 között építették a Várdomb utcán. A mai, 850 férőhelyes nagy zsinagógát pedig 1890 körül emelték, a nagyváradi mintájára. 1850-ben még 128 zsidó lakosa volt Szatmárnémetinek, 1880-ban már 2396, 1910-ben pedig 7194. 1941-ben a város 50.048 lakosából 12.960 volt a zsidók száma, azaz az összlakosság 24,9 százaléka. Szatmárnémeti akkor, a zsidó lakosság számarányát tekintve, a negyedik erdélyi városnak számított. Összehasonlításként: Nagybányán 3.623 zsidó élt (a lakosság 16,9%), Nagykárolyban 2.255 (14,2%). A szatmárnémeti zsidók 2 zsinagógával, 25 imaházzal, 2 temetővel (ortodox és status quo ante) rendelkeztek.